Gömbös Csilla - ENIGMA, II. évf.

Gömbös Csilla vagyok, az Európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési szak másodéves hallgatója. 1989. szeptember 14-én születtem Szombathelyen, ahol középfokú tanulmányaimat a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban végeztem. A gimnáziumot követően felvételt nyertem a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok alapszakára. Az Erasmus program keretében egy tapasztalatokban gazdag fél évet tanulhattam Németországban a Friedrich - Alexander Egyetemen.  Majd az alapfokú oklevél megszerzése után a Széchenyi István Egyetemen folytattam tanulmányaimat az Európai és nemzetközi igazgatás mesterszakon.

Annak érdekében, hogy a kötelező tanulmányok mellett plussz információkkal gyarapítsam tudásomat, és egy ambiciózus csapat tagja lehessek, illetve segítséget kapjak kutató tevékenységem kibontakozásához felvételiztem a Batthyány Lajos Szakkollégiumba. Így 2011 ősétől a szakkollégium tagjaként nemcsak profitálok tagságomból, hanem magam is hozzá kívánok járulni egyéb szellemi tevékenységgel a szakkollégium munkásságához. Számos konferencián vettem részt hallgatóként, mind előadóként. Úgy gondolom a Mentor Program keretében a korábban szerzett tapasztalataimat továbbadhatom és megoszthatom azon diáktársaimmal, akik sikeres tanulmányi eredményeket kívánnak elérni és gyarapítanák szellemi tőkéjüket.