Eredményhiredetés - Mondd el a véleményed 2015

Kedves Pályázók!

A Batthyány Lajos Szakkollégium 2015 őszén harmadik alkalommal hirdetett esszépályázatot a középiskolások részére Mondd el a véleményed! címmel. A pályamunkákat 2016. február 14. napjáig adhatták le a hallgatók.

A tavalyi nagy érdeklődést idén is túlszárnyaló mozgósító ereje volt a pályázati kiírásnak. A határidőig 38 esszét nyújtottak be a hallgatók. Érkezett pályázat Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Fonyódról, Győrből, Hajdúböszörményből, Karcagról, Kiskunhalasról, Nyíregyházáról, Sopronból, Szolnokról, Vácról, valamint Zalaegerszegről. Külön öröm, hogy határainkon túlról Szatmárnémetiből (Románia), valamint Szabadkáról (Szerbia) is részt vettek a pályázaton. Az előző évekhez hasonlóan, idén is kiemelést érdemel a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, ahonnan a legtöbb pályamunka érkezett.

A bíráló bizottságnak (Szépvölgyi Enikő, a szakkollégium tagja; Takó Dalma, választmányi tag) nehéz dolga volt, hiszen remek esszék kerültek benyújtásra.

Az esszépályázat végeredménye

I. helyezett - Tóth Ugyonka Krisztina: Terrorizmus a XXI. században (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka, Szerbia).

II. helyezett - Nagy Márton: Zaklatás megjelenési formái a középiskolákban (Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma, Vác).

III. helyezett - Veréb Sándor: Az Európai Unió jövője: merre tovább? (Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas).

Különdíj - Kiss Petra Zsófia: Menekültválság- mit tehet Európa? (Debreceni Ady Endre Gimnázium, Debrecen).

Különdíj - Bordás Bernadett: Az Internet: áldás vagy átok? (Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, Nyíregyháza).

Különdíj - Bártfay Hanna Luca: Amikor 60 éves leszek (Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest).

Szívből gratulálunk a díjazottaknak és a pályázóknak is remek eredményükért!

 

A nyereményeket az esszékötettel egyidejűleg, postai úton juttatjuk el a díjazottaknak.

A beérkezett pályamunkák igazán kimagasló színvonalúak voltak, így díjak kiosztása során nagyon nehéz dolga volt a bírálóknak. A pályázatunk finanszírozása lehetővé teszi, hogy valamennyi esszét kötetbe rendezve is megjelentessük. A kötet várhatóan 2016 májusában kerül kiadásra elektronikus és nyomtatott formában. Ekkor postai úton továbbítjuk a pályázóknak járó tiszteletpéldányokat és emléklapokat!

Az esszépályázatot 2016 őszén ismételten meghirdetjük, reméljük sokatok munkáját 2017-ben ismét olvashatjuk majd!

 

Üdvözlettel:

 Szépvölgyi Enikő                                                     Takó Dalma

a Szakkollégium tagja                                       Választmányi tag

      

A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-SZKOLL-15-0031 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.                                                      

                                                

Mentor Program 2017

Jelentkezési határidő 2017. szeptember 15.

Mentor Program 2017

Megjelent a Diskurzus 2017. évi 1. száma

A Diskurzus 2017. évi 1. száma a képre kattintva megtekinthető.

Megjelent a Diskurzus 2017. évi 1. száma

Megjelent a Mondd el a véleményed! 2017 esszékötet

A 2016 őszén meghirdetett Mondd el a véleményed! című középiskolás esszépályázatra beérkezett pályaműveket tartalmazó esszékötet megjelent, amely a ké...

Megjelent a Mondd el a véleményed! 2017 esszékötet

Ajánlja fel adója 1%-át

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át a Batthyány Lajos Szakkollégiumért Alapítvány számára.

Adószám: 18983034-1-08