NMHH pályázat eredményhirdetés

Tíz hallgatót díjazott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézete az immár második alkalommal meghirdetett pályázaton, amelyre hírközlési vagy médiajoggal foglalkozó hallgatók jelentkezését várták.

Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke ünnepélyes keretek között a kihirdetést követően átadta csütörtökön az NMHH Médiatudományi Intézete (MTMI) által tavaly nyáron kiírt pályázat díjait az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) állam- és jogtudományi szekciójához kötődő hallgatói dolgozatokra. Az elnök hangsúlyozta, az elismerés nemcsak a fiatal, értékteremtő generációnak szól, de fontos a jövő hírközlési és médiapiacának is.

Az NMHH felhívása a kétévente megrendezésre kerülő, rangos országos versenyen, az OTDK-n külön Telekommunikáció és Médiajogi Tagozatán a hírközlési jog és a médiajog témakörében érkező pályaművek támogatását célozza annak érdekében, hogy ösztönözze a média vagy hírközlési joggal foglalkozó hallgatók kutatásait, lehetővé tegye számukra, hogy innovatív eredményeik a szakmai köztudatba beépüljenek, és támogassa az ifjú tehetségek bekerülését a média és a hírközlési szakterületekre.

A pályamunkák sokféle témát öleltek fel: körbejárták az internetes keresők felelősségét a mások által közzétett tartalmakért, a magánszféra védelmét az elektronikus információkezelésben, a halál utáni online adatok sorsát, foglalkoztak az online szerencsejáték magyar szabályozásával, a hazai médiapiac sokszínűségének veszélyeztetettségével a piaci koncentráció során létrejött óriásvállalatok miatt. Feltérképezték, ki lehet a felelős az internetes kommentekért, hogyan működik a társszabályozás a gyakorlatban itthon és külföldön, történeti kitekintést adtak az első világháború idején fennállt sajtószabadság-szabályozásra. Az utóbb említett két témát két szakkollégista hallgató, Hegedűs Laura (társszabályozás) és Kelemen Roland (sajtótörténet) dolgozta fel. Igaz, hogy a dolgozatok között nem volt rangsorolás, azonban Karas Mónika az átadó után a három legjobb dolgozatot benyújtó hallgatóval váltott pár szót, amelyek között mindkét szakkollégistánk szerepelt. A pályamunkák konzulenseit is díjazták, így többek között a szakkollégium igazgatója, dr. Kálmán János is elismerésben részesült.

 További információk itt.

 

Mentor Program 2017

Jelentkezési határidő 2017. szeptember 15.

Mentor Program 2017

Megjelent a Diskurzus 2017. évi 1. száma

A Diskurzus 2017. évi 1. száma a képre kattintva megtekinthető.

Megjelent a Diskurzus 2017. évi 1. száma

Megjelent a Mondd el a véleményed! 2017 esszékötet

A 2016 őszén meghirdetett Mondd el a véleményed! című középiskolás esszépályázatra beérkezett pályaműveket tartalmazó esszékötet megjelent, amely a ké...

Megjelent a Mondd el a véleményed! 2017 esszékötet

Ajánlja fel adója 1%-át

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át a Batthyány Lajos Szakkollégiumért Alapítvány számára.

Adószám: 18983034-1-08