Állam - Válság - Pénzügyek konferencia

Állam – Válság - Pénzügyek

2015 február 27-én útjára indult a Batthyány Lajos Szakkollégium „Állam – Válság – Pénzügyek” című konferenciasorozata, amely első „állomását” nagy érdeklődés övezte.

A konferenciasorozat célja, hogy áttekintse a gazdasági válság hatásait – a jogtudomány és a közgazdaságtan szempontjából – az állam és a gazdaság viszonyában. A gazdasági válság ugyanis megmutatta, hogy újra kell gondolni az állam és a gazdaság viszonyát, a régi, bevett megoldások nehezen tarthatóak fenn, új – társadalmi, gazdasági – konszenzusra van szükség. Mivel a neoliberális gazdaságpolitika adta megoldások nem oldják fel a gazdasági visszaesés negatív hatásait (államadósság, munkanélküliség stb.), ezért a nem konvencionális megoldások felé (is) kell fordulni.

A konferenciasorozat első állomása – erre figyelemmel – az állampénzügyek új megközelítésű rendszerelméletével és a pénzügyi piacok szabályozásának és felügyeletének változásaival foglalkozott.

Prof. Dr. Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára áttekintette a XXI. század eleji nemzetközi térben az államtudományok-állampénzügyek területén megfigyelhető intézményi gondolkodás erősödését, az állami gazdaságbefolyásolás-, ellenőrzés és szabályozás erősödését. Professzor Úr a nemzetközi intézményi gondolkodás felerősödése és a magyar állampénzügyi történetiség alapján, tudományos szempontból vizsgálta a magyar állampénzügyekben végbement unortodoxiák indokoltságát.

Dr. Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi docense az európai gazdasági kormányzás előtt álló kihívásokat vizsgálta. Előadásában rámutatott, hogy a fiskális politika közösségiesítése talán egy jövőbeli adósságkrízis megelőzésére alkalmas lehet, ám ez is erősen kérdéses annak beépített neoliberális, fiskális konzervativizmusa miatt. A fiskális politika közösségiesítése szintén érintetlenül hagyja a monetáris unió gyermekbetegségeit: a szuboptimális valutaövezeti jellegből adódó inadekvát nominális kamatszintet, illetve a lefelé tartó bérverseny lehetőségét.

Dr. Glavanits Judit, a Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi adjunktusa előadásában rámutatott, hogy a gazdasági válság és annak továbbgyűrűző, globális hatásai arra késztették a jogalkotót, hogy újragondolja a pénzügyi piacok szerepét a világban, és ezen belül újragondolja a saját szerepét a pénzügyi piacok szabályozása kapcsán. Felhívta arra a figyelmet, hogy nemzetközi szinten megfigyelhető változásoknak vagyunk tanúi, amelyek egyértelmű iránya a pénzügyi piacok „megregulázása”, a felügyeleti tevékenység fokozása és egységesítése, sőt, globális szintre emelése. Bemutatta, hogy hol tart 2014-ben a pénzügyi piacok rekodifikációjának folyamata, és ebben a folyamatban miként jelenik meg az egységesülő felügyeleti rendszer.

Dr. Tatay Tibor, a Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense előadásában végigtekintette a központi banki funkciók kialakulásának évszázadokra visszavezethető történetét. Rámutatott, hogy a központi bankok a XX. század elejére váltak a pénzügyi rendszer centrumában álló intézménnyé, míg a közgazdasági elmélet az általuk irányított monetáris szférára vonatkozó ismérveket a század folyamán alakította ki. Előadásában kitért arra, hogy a liberális közgazdaságtan dogmájaként a század végére az árstabilitás biztosítása vált a központi bankok kizárólagos céljává. Eszköztárukat, egyéb feladataikat kizárólagosan ennek rendelték feltétel nélkül alá. A 2008-as válság azonban rámutatott arra, hogy a pénzügyi rendszer központjaként a központi bankoknak szélesebb célrendszert kell kialakítaniuk. Szükséges, hogy tevékenységük társadalmi felelősségvállaláson alapuljon.

Az előadások szerkesztett változatát tartalmazó kötet elérhető itt.

Az „Állam – Válság – Pénzügyek” konferenciasorozat szeptemberi állomásának témája az államháztartás és az adópolitika változása, míg a 2016 februári állomásának a monetáris politika átalakulása lesz.

A konferenciasorozat megszervezésének anyagi biztosításáért köszönettel tartozik a Batthyány Lajos Szakkollégium a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítványnak.

 

Megjelent a Batthyány Műhelytanulmányok c. sorozat újabb két kötete

Megjelent a Batthyány Műhelytanulmányok című sorozat újabb két kötete, amelyben a végzett hallgatóink arra érdemes diplomamunkáit adjuk közre. Ezúttal...

Mentor Program 2017

Jelentkezési határidő 2017. szeptember 15.

Mentor Program 2017

Megjelent a Diskurzus 2017. évi 1. száma

A Diskurzus 2017. évi 1. száma a képre kattintva megtekinthető.

Megjelent a Diskurzus 2017. évi 1. száma

Ajánlja fel adója 1%-át

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át a Batthyány Lajos Szakkollégiumért Alapítvány számára.

Adószám: 18983034-1-08